Rolling-NET Congress

///   Időpont: 2017. október 10-12.
///   Helyszín: Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpont; 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 12–14.

2017-ben is lesz Rolling-NET Congress! 2017 azonban nem csupán az évente és idén már harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Rolling-NET Congress éve, hanem a szintén harmadik InnoRail éve is. A szervezők – Balla Ágnes és a Com-Forth Kft. – úgy döntöttek, hogy a kettőt együtt rendezik meg, így egészítve ki egymást. Az InnoRail új szekcióval, a vasúti informatikával gazdagodik, amely a Rolling-NET Congress keretein belül valósul meg. A Rolling-NET elsődlegesen a gördülő állományhoz kapcsolódó informatikai, távközlési, biztonságtechnikai és automatizálási rendszerekre és fejlesztésekre fókuszál, különös tekintettel az Internet of Things (IoT) vasúti területen történő térhódítására.

A helyszín ezúttal is Budapest marad, a Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpont ad helyet a nemzetközi eseménynek.

A Rolling-NET két fontos megkülönböztető jegye közül az egyik, hogy az iparág minden fontos szereplője képviselteti magát a rendezvényen, így a vasúti járműgyártók, üzemeltetők, fővállalkozók, rendszerintegrátorok, tanácsadók, kormányzati és nonprofit szervezetek. Kizárólag meghívóval lehet regisztrálni, garantáltan csak releváns piaci szereplők vesznek részt.

A másik, hogy a résztvevők nem csupán a színvonalas és aktuális kérdéseket feszegető prezentációkat tekinthetik meg, hanem a Coordinator segítségével előre ütemezhetik megbeszéléseiket a kiállítókkal, így a modern vasúti rendszerek kihívásaira együtt kereshetjük meg az optimális megoldásokat.

 

Menetrend

Tervezett témakörök:

  • Életciklusköltség-alapú döntéshozatal az informatikai és távközlési beruházások egyes fázisaiban
  • A városi és elővárosi kötöttpályás közlekedési rendszerek speciális kérdései az informatika és kommunikáció szemszögéből (IoT vasúti alkalmazásai, Smart Rail-koncepció)
  • Fedélzeti alkalmazások és rendszerek (nagysebességű vasútnál is)
  • Állomás-korszerűsítési tapasztalatok az informatika és kommunikáció szemszögéből
  • Intermodális fejlesztések jármű és állomás, vagy vasút és más közlekedési ágak viszonylatában, különös tekintettel az utastájékoztatásra, a jegyértékesítési és -ellenőrzési rendszerekre
//  Hivatalos oldal